Rabod vagyok - hatodik fejezet

Aznap este ugyanúgy meglátogatott, mint ahogy általában szokott, de egy szót sem szólt hozzám. Lerakta elém a vacsorámat, de nem voltam éhes. A feszültséget harapni lehetett volna kettőnk között, és ezen az sem segített, hogy fel-alá járkált a szobában. Sőt, csak még jobban idegesített. Végül meguntam a dolgot és tüntetőleg magamra húztam a takarómat, majd befordultam a fal felé.

- Ezt fogod művelni? – Nem válaszoltam neki, még csak a vállam sem rándítottam meg, annyira nem izgatott, amit mondott. Hallottam, ahogy egyre közelebb lépked hozzám, ráfogott a karomra, és maga felé fordított. – Kérdeztem valamit! – Megrántottam a vállam, de ez sem igazan tetszett neki, van egy olyan megérzésem. – Válaszolj!

- Hagyj békén, jó?

- Miért vagy ilyen hisztis? – Még van pofája ilyet kérdezni?! Eldurrant az agyam, feltornáztam magam ülő helyzetbe.

- Hisztis? Mondd, te hallod magad ilyenkor? Leribancozol és még én vagyok a hisztis? Ugyan mitől lennék én ribanc, vagy szűzkurva? – Éreztem, hogy a fejem kezd vörösödni a dühtől. – Egyáltalán nem ismersz, nem is adsz esélyt arra, hogy megismerj, mi jogon mondasz ilyeneket? – Kicsit megszeppent a hevességemtől, de láttam, hogy ajkai vigyorra húzódnak, amitől csak még dühösebb lettem. – Mi ezen olyan vicces szerinted?

- Rád férne egy jó alapos dugás.

- Tessék?!

- Jól hallottad. Mondom, rád férne egy alapos dugás. – Magához húzott, derekamnál fogva tartott erősen. – Ennyi frusztráltságot, ami felgyülemlett benned.

- Tudod, egy jó és tartalmas beszélgetéstől ugyanúgy megszabadulok a stressztől. Bár azt veled nem lehet, mert te túl hülye vagy ahhoz.

- Túl hülye? – Felvonta a szemöldökét, elsötétült a tekintete. – Nem vagyok hülye, igen is lehet velem beszélgetni.

- Valóban? Akkor próbáljuk már ki. Mert eddig, ha szóba került Jongin akkor folyton féltékenységi rohamot kaptál, és jelenleg én erről szeretnék beszélni, mert ez okozza a bennem lévő feszültség nagy részét. A másik része pedig miattad van és ettől az egész helyzettől.

- Miért kellene nekem azt hallgatni, ahogy egy másik pasiról áradozol?

- Na erről beszélek. Túl hülye vagy hozzá. Nem áradozni akarok, hanem kibeszélni azt, ami jelenleg bánt és szeretném, ha valaki meghallgatna.

- Mert mi bánt téged?

- Talán az, hogy megcsalt? Én tényleg szerettem őt, sosem néztem rá másvalakire, sosem beszélgettem senki mással, és nem is találkozgattam senkivel. Persze, barátaim nekem is vannak, de ők tényleg csak barátok, nem jártam velük össze. Bár már akkor éreztem, hogy nem jó ez így, mikor ezek ketten megismerkedtek. Az a Kyungsoo gyerek már akkor nagyon rá akart mászni, hiába mondtam neki, hogy „Hahó, létezem!”, mintha csak a falnak beszélnék. – Nem tehettem róla, talán túl sokat sírok, de mindig is ilyen voltam. – És ennek tetejébe jöttél te is, felforgattál mindent, de tényleg mindent.

- Meg sem érdemli, hogy ennyire kilegyél miatta.

- Tudod, elég vicces ezt pont tőled hallani, mert talán a te kezed is benne volt ebben, hogy így alakultak a dolgaink.

- Hát mondanám, hogy sajnálom, de nem. Az a szemét disznó nem érdemelt meg téged. Hiába hiszed, hogy ártatlanka volt, semmi köze az ártatlansághoz. És nem féltékenykedésből voltam dühös mindig mikor róla beszéltél, csak tudtam, hogy miket művel a hátad mögött. – Megtörölte könnyes arcomat, és nyakamnál fogva húzott közelebb.

- Te talán jobban megérdemelnéd, hogy odaadjam magam neked úgy, hogy tudom semmi nem lenne köztünk, mert te nem vagy kapcsolat-párti?

- Hiába akarlak folyamatosan, ha te nem, nem igaz? Talán te leszel az első, akit nem sikerül megtörnöm.

- Engem biztos nem fogsz megtörni. Nem fekszem le olyanokkal, akik iránt nem érzek semmit.

- Én pedig olyanokkal nem, akik iránt talán érzek valamit… - Nem nézett rám, leginkább a semmibe bámult, én pedig próbáltam realizálni, hogy mit is mondott. Szóval volt már olyan, aki iránt talán érzett valamit.

- Pedig hidd el, sokkal másabb olyannal lenni. – Végre mosolyogtam egy kicsit.

- Pont azért nem. Ha lefeküdnék olyanokkal, akkor talán többet is éreznék, mint amit én valójában akarok.

- Holnap… Lenne kedved sétálni velem egyet? Ma is szép idő volt, remélem holnap is az lesz, és talán beszélgethetnénk. Lehet rád is rád férne, nem hiszem, hogy érzéketlen lennél, csak nincs aki meghallgasson. Na?

- Rendben, holnap elmegyünk sétálni. Nagyon zavarna, ha itt aludnék? – Megráztam a fejem. Ha ilyen normális lenne mindig, akkor nem zavarna sosem. De amikor ennyire kedves, akkor megindul bennem valami, tényleges érzelmekbe csapnak át a bennem kavargó dolgok, habár tudom, őrültség lenne pont belé szerelmes lenni.

Közösen elfogyasztottuk a vacsorát, amit igazából nekem hozott, a dacosságomból is lejjebb adtam, ennek hatására a gyomrom jelzett, hogy nem éppen kellemes érzés neki, hogy semmit nem ettem egész nap. Villanyoltás után bebújtam az ágyba, Chanyeol magához húzott, arcát a hajamba temette. Nem tett vagy mondott semmit sem, mégis megnyugtató volt vele így feküdni.

Nem sok idő telt el, éreztem, ahogy a füles egyenletesen szuszog mellettem, amiből arra következtettem, hogy elaludt. Nekem azonban nem ment ilyen egyszerűen, a gondolataim nem engedték, hogy elnyomjon az álom. Szerettem volna legalább csak az egyik problémát megoldani, ha már mindkettőt nem is lehet, de jelenleg abban sem voltam biztos melyiket érzem súlyosabbnak.

A Jongin-féle dolgon már semmiképpen sem változtathatok, bár jobban belegondolva, nem is nagyon akarok. Ha ennyire nem számítottam neki semmit, akkor lényegében felesleges nekem azon őrlődni mi lett volna, ha. Előbb-utóbb úgy is ez történt volna, így legalább hamarabb kiderült, talán könnyebben is át tudok rajta lépni.

A mellettem fekvővel lévő kapcsolatom talán rosszabb, nehezebben kezelhető. Szeretem mikor kedves, mert akkor tényleg nagyon odaadó tud lenni, de nem élhetek úgy, hogy attól kell félnem melyik pillanatban húzom fel valamivel, mert akkor könnyen át tud esni a ló másik oldalára, és ordibál, csapkod. Nem mintha bármiféle komolyabb kapcsolat lehetne köztünk. Még csak nem is egy világból származunk. Sosem tudnám megszokni az ő életvitelét, hogy embereket gyilkol, bármikor lebukhat. Tulajdonképpen, nem is szeretném, nem akarok rettegésben élni minden nap, hogy vajon megélem-e a holnapot. Még jobban arra kellene törekednem, hogy engedjen el engem, hadd térhessek vissza a szürke kis életembe, az egyetemre.

Gondolkodásomból a mellettem fekvő riasztott fel, beleborzolt a hajamba, még közelebb húzott magához. Rekedtes hangját egészen a fülem mellől hallottam csengeni.

- Aludj bébi, holnap hosszú napunk lesz. – Nyomott egy puszit a homlokomra, elhelyezkedett mellettem, még szorosabban megölelt, majd visszacsukta a szemét. Pár pillanatig még néztem, de nem sokkal később éreztem, hogy nekem is elnehezednek a szempilláim. Mellkasára hajtottam a fejem, ezáltal fülembe dübörgött a szívverése, amely most nyugodt volt. Talán ez segített nekem is az elalvásban. 

Rabod vagyok - ötödik fejezet

Másnap irdatlan fejfájással ébredtem, de megmelengette a lelkem, hogy Chanyeol még mindig ott volt velem, és ölelt, mintha csak az élete múlott volna rajta. Nem értettem ezeket a különös és furcsa érzéseket, amik a bensőmből áradtak, fogalmam sem volt mit kellene tennem. Próbáltam nem rájuk gondolni, de mégha utáltam is bevallani magamnak, Chanyeol tényleg kedves és aranyos volt velem. Habár nem szeretem a túlzott féltékenységet, főleg, ha okot sem adok rá, tőle valamiért mégis tetszett.

Mosolyogva figyeltem békés, alvó arcát, néha-néha ujjammal meg is érintettem, mire kicsit összerezzent, de nem ébredt fel rá. Ugyanakkor rosszul éreztem magam, mert nem helyes, amit tegnap este csináltunk, és bele sem merek gondolni abba, hogy mi lett volna, ha tovább megyünk. Mégis kettősség játszódott le bennem, mert nem akarom megcsalni ennél is jobban Jongint, de kiver a víz, ha arra gondolok, hogy másokkal szexel a mellettem alvó férfi. Talán csak a büszkeségem sértené, ha mással hemperegne, amíg engem itt fogva tart, mert hát kinek esne jól, ha nem lenne elég valakinek. Azonban, nem lenne szabad nekem ilyenekre gondolnom, mert hát kit érdekel, hogy ő éppen kivel dug.

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre se vettem mikor ébredt meg a füles. Onnan érzékeltem csak, hogy maga alá gyűrt, ajkait az enyémnek tapasztotta, és merev altestét is hozzám préselte. Meglepôdtem, nem kicsit, de azon még jobban, hogy testem reagált is, és kissé rakoncátlankodni kezdett ott lent. Éreztem, ahogy vigyorog, kezét csípőmre vezette, és rámarkolt.

- Ugyan bébi, érzem, hogy te is akarod, olyan nehéz lenne beadni a derekad. A többi ennyi idő elteltével már rég alattam volt.

- Az a többi volt, Chanyeol. Nekik lehet nem volt párjuk. – Szeme elsötétült, tudom, hogy utálja, ha Jonginról beszélek, de néha elkerülhetetlen.

- Neked sincsen. Most már. Tudod te mit csinál a drágalátos kis Jonginod? – Gonosz vigyorra húzta az ajkait, rajtam pedig rossz érzés lett úrrá.

- Honnan tudnám, mikor fogva tartasz? És írni sem tudok neki.

- Nem bánkódott sokat, elhiheted. Azóta már valami Kyungsoo nevű törpével járnak össze.

- Nem hiszek neked. Kyungsooval csak barátok.

- Én is szívesen lennék olyan barátod, mint Kyungsoo neki. De, ha nekem nem hiszel, vannak képeim, amik bizonyítják. Nem hazudnék neked.

Arcomat könnycseppek szántották végig, nem kellett sokat beszélni arról, hogy vajon mégis mit csinálhatnak azok ketten. Dühös voltam és csalódott, mert nem ilyennek ismertem meg Jongint, de úgylátszik kijött az igazi személyisége.

- Mi az? Erre nem számítottál, mi? – Hangja gúnyosan csengett a fülembe, és nem értettem miért jó ez neki.

- Hagyj békén. Csak… Ne szólj hozzám. – Elfordultam tőle, összegömbölyödtem, és azt kívántam bárcsak eltűnne. De nem csak ő, hanem minden és mindenki. Egyedül akartam lenni, senkire nem voltam kíváncsi. Csalódtam Jonginban, nem ilyennek ismertem meg, és fájt, hogy a hátam mögött így viselkedett velem. Ezek után abban sem vagyok biztos, hogy ameddig együtt voltunk, addig nem járogattak ezek ketten össze. Nem értettem mit csinálhattam rosszul, mikor mindig mindent megadtam neki, amit szeretett volna.

- Ugyan bébi, nem ér ennyit az egész. Én itt vagyok neked, bármikor nagyon szívesen.

- De az nem ugyanaz! Honnan is tudhatnád, hiszen te magad mondtad, te sosem vagy, vagy voltál szerelmes.

- Pont ezért. Faszság az egész. Bármelyik ribancot megkaphatom, amelyik éppen megtetszik, nem fáradozom olyanokkal, hogy megismerjem őket, hiszen csak ez lenne a vége, és tudom jól, hogy nem én sérülnék, hanem ők. Nem vagyok egy párkapcsolat-támogató ember.

- Bármelyik… ribancot? – Elkerekedett a szemem. Ha ez most engem is egynek gondol közülük, esküszöm szétverem. Rám nagyon sok mindent lehet mondani, de hogy ribanc lennék, azt pont nem.

- Bemegyek egy bárba, azt kapom meg, akit csak akarok. Ha eljártál volna szórakozni néhanapján, téged is bármikor könnyűszerrel megkaphattalak volna. – Arckifejezése mindent elárult, egoista kijelentéseitől borsódzott a hátam.

- Parancsolsz? – Hangom megemelkedett, nem akartam hinni a fülemnek. – Te most burkoltan leribancoztál engem?

- Biztos vagyok benne, hogy úgy nyögnél alattam, mint egy utolsó szajha. – Sajnos, vagy nem sajnos, nem tudtam kontrollálni a kezem, és visszakézből akkora pofot adtam neki, hogy még én magam is meglepődtem rajta. Arca megrezzent, kezdett eluralkodni rajta a düh. Belepréselt a matracba, kezeim egyik kezével szorosan összefogta, én pedig mozdulni sem bírtam.

- Mit gondolsz, ki vagy te? Másokat ezért már rég megkorbácsoltattam volna, ha nem rosszabb! De úgy hiszem neked is kijárna egy alapos verés. Téged nem tanítottak meg a jó modorra?

- Téged nem tanítottak meg arra, hogy nem rablunk el kényünk-kedvünk szerint embereket?! Kettőnk közül még mindig neked nagyobb a bűnöd!

- Fogd be a szád, ha jót akarsz magadnak! Akármennyire is szép vagy, az én türelmem is véges, és tanuld meg, hogy hol a helyed! Itt én parancsolok, te pedig szépen követed az utasításaim.

- Nem is csodálom, hogy nem keresel szerelmet, senki nem tudna megszeretni téged. Annyira egoista, önimádó, bunkó paraszt vagy, hogy azt elmondani nem lehet! Ez senkinek nem jön be. – Tudtam nagyon jól, hogy magam alatt vágom a fát, mert sose bírom befogni a pofámat, de mit gondol, ki ez? Még hálásnak kellene lennem, hogy elrabol, és nem erőszakol meg minden áldott nap?

- Mondod ezt te? Előadod magad, és elhiteted az emberekkel, hogy te milyen jó fiú vagy, közben meg csak egy szűzkurva. Ettől még a valódi ribancok is jobbak!

- Valóban? Akkor keress magadnak egy valódi ribancot, engem pedig engedj el, mert nem vagyok hajlandó ilyen undorító módón viselkedő emberekkel együtt élni.

- Azt majd én eldöntöm, hogy mikor mehetsz el. Jobban jársz, ha megtanulsz együtt élni végre a gondolattal, mert egy darabig még ez a hely lesz az élőhelyed. Ne hidd, hogy különleges vagy itt, mert nem. Ugyanolyan vagy, mint a többi.

Nem kellett volna túl sokat foglalkoznom azzal, amit mondott, mert hát ki ő nekem? Senkim sem. De mégis, tőrként fúródtak a szívembe a szavai. Sosem gondoltam magam különlegesnek, de más szájából hallani még fájdalmasabb volt. A mellkasom szorított, és már rég nem azért, amit Jongin művelt velem. Könnyeim égették az arcomat, nem akartam sírni, főleg nem előtte, és főleg nem azért, amit mondott, de nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Hallottam gúnyos kacagását, amitől csak még jobban szégyelltem magam.

- Komolyan, annyira egyformák vagytok! Mind azt hiszitek, hogy bármit is jelentettek számomra, pedig nem.  – Erre a mondatára még az ajkaim is remegni kezdtek, dühösen töröltem le a leszánkázó könnycseppjeim. – Csak ne szeress belém, mert te fogsz rosszabbul járni. - Válaszolni sem voltam képes, annyira fájt a mellkasom, és szó szerint sípolt a tüdőm.

Még utoljára végignézett rajtam, majd felállt az ágyról és kiviharzott onnan. Végre mertem levegőt venni, habár egész testem reszketett. Visszhangzott a fejemben utolsó mondata, és próbáltam magam meggyőzni, hogy esély sincs arra, hogy megszeressem. 

Rabod vagyok - negyedik fejezet

Őszintén szólva, nem volt sok kedvem az egész estéhez, de ha már elígérkeztem, akkor elmegyek. A beígért öltönyöm is megérkezett, bár nem tudom Chanyeol honnan tudja a méreteim, de miután felpróbáltam, rá kellett jönnöm, hogy tökéletesen passzol rám. Tényleg mindent tud rólam, bár ez nagyon zavar. Megtanítom én majd neki, hogy hogyan kell udvarolni, mert ez nem a legjobb módja.

Szeretnék csinos lenni ma este, ha már a többi napon nincs rá lehetőségem. Körbenéztem a szobában, valami használható után kutattam, de sajnos semmi eredménye nem volt, ugyan is semmi érdemleges nem akadt a kezem ügyébe. Tényleg szerettem volna szép lenni, de így csak a ruhámmal próbálkozok majd.

Este kopogtak az ajtómon, ami csak azt jelentheti, hogy Chanyeol az.

- Gyere! – Kikiabáltam neki, miközben a tükörben nézegettem magam. Azon gondolkodtam mivel tűnhetnék ki a tömegből, de nem jutott semmi eszembe.

- Annyira szép vagy. – Mögém lépett és átölelt, mintha csak a párja lennék.

Mindent összevetve nem is annyira szörnyű ahhoz képest itt nekem. Sosem tör rám, mindig kopog, igazából úgy komolyabban nem mászott még rám. Az már más kérdés, hogy nem enged ki engem ebből a szobából, és elég unalmas itt lennem, de lehetne sokkal rosszabb is. Lehetne egy erőszakos vadállat, és annyiszor erőszakolna vagy verne meg, ahányszor csak akarna.

- Nem eléggé.

- Mit akarsz még? Mit hozassak neked?

- Lényegtelen. Inkább menjünk, mert már megbolondulok napok óta ebben a szobában.

- Megígérem, ha ma jó leszel, akkor nagyobb szabadságot adok majd neked. Szeretném, ha jól éreznéd itt magad.

- Mégis valahogy rosszul csinálod. Mióta is vagyok itt? Már lassan két hete, és ki sem mozdulhattam innen. Hiányzik a friss levegő, a nap, az eső, szeretnék végre elázni, nem csak itt rohadni. Mit akarsz tőlem, de komolyan?

- Megbeszélhetnénk ezt később? Nem éppen aktuális a dolog, tekintve, hogy már kint kellene lennem, mint vendéglátó.

- Persze, gondoltam, hogy téged egyáltalán nem érdekellek.

- De, igen is érdekelsz, csak nem most! Na gyere. – Megfogta a kezem és kirángatott a szobából. Persze, nem most… Meg sosem.

Igaz, nem jutottam messzire, mert csak az udvarig kellett kimenni, de végre valahára ért egy kis friss levegő is. Minden pillanatát imádtam, még ha hirtelen is érte az arcomat a nyári szellő kellemes fuvallata. Chanyeol védelmezően húzott magához, bár nem értem minek, mikor végre élvezni akartam a szabadságom, de jelen pillanatban nem is nagyon érdekelt. Majd’ kiugrottam a bőrömből, pedig csak a kertig jutottam. Mindenesetre az útvonalat megjegyeztem, hátha jól jöhet még a szökésem idejére.

- Mindenki téged bámul. – A füles kicsit erősebben fogott rá a derekamra, mire felszisszentem, mert hát nem volt éppen kellemes.

- Attól még nem kell megszorítanod. Hadd nézzenek, azért van szemük. Van alkohol is nálad?

- Bébi, hogyne lenne – vigyorgott rám. – Mit hittél? Pont itt ne lenne?

- Remélem nem bánod, ha fogyasztok belőle. – Intett, így leléptem, és megkerestem az italos pultot, ahol a legkülönfélébb alkoholos italokat lehetett felfedezni. Kicsit elidőztem ott, és válogattam közülük, hogy melyik is lenne a legalkalmasabb számomra, de sokat közüle nem is ismertem, így csak ráböktem egyre, amit szimpatikusnak találtam.

Leragadtam az italoknál, csak döntöttem magamba a finomabbnál finomabb – és a kevésbé finomabbakat is. Néztem a tömeget, tele volt tetovált, kigyúrt állatokkal, némelyik kopasz, némelyik hajas baba volt. Voltak meglepően fiatalok is, és már meglehetősen idősek egyaránt köztük.

- Szia. – A hirtelen hangtól kicsit megijedtem, észre sem vettem mikor mellém került valaki. – Elég nehéz elkerülnie a figyelmemet, hogy milyen szép vagy. – Megvillantotta tökéletes mosolyát, bár engem nem igazán érdekelt. Helyesnek helyes volt a fiú, de az én szívem már foglalt. A magas srác elém állt, így eltakarta előlem a tömeget, és kicsit jobban magához vont.

- Szia. Köszi, vagy mi.

- Mi a neved? Én Sehun vagyok.

- Baekhyun. Igazán örvendek.

- Hát még én. Bár, sajnos úgy hallottam te már foglalt vagy. – Az arca egyre közeledett az enyémhez.

- Igen, már foglalt a szívem, egy ideje.

- Akkor… Nekem semmi esélyem, azt hiszem. Milyen kár. – Az ajkai szinte már az enyémet érintették, amikor is a magas férfi eltűnt előlem, és a földre került. Észrevettem, ahogy Chanyeol püföli, pedig én nem ezt akartam. Kétségbeesetten sikongattam, hogy valaki csináljon valamit, bár nem volt sok értelme. Chanyeol és Sehun mindenki szeme láttára verekedtek össze, és ordibáltak egymással.

Végül szétszedték őket, hála istennek, Chanyeol pedig karon ragadott és berángatott a szobájába. Láttam rajta, hogy mennyire dühös, és féltem, mert szerintem képes lenne engem is megütni, habár én semmi rosszat nem csináltam.

- Mondd csak, mi vagy te? Valami ribanc? Vagy, mégis micsoda?

- T-tessék?! – Nem akartam hinni a fülemnek, hogy most tényleg leribancozott.

- Mondom, ribanc vagy? Mindenkinek odaadnád magad, csak nekem nem?!

- Nincs igazad, egyáltalán nem akartam „odaadni” magam neki! – Vészesen közeledett hozzám, én pedig összébb húztam magam, elég erősnek tűnt.

- Tényleg nem? Akkor miért nem lökted el magadtól? Ő megcsókolhatna, de én nem? 

- Csak meglepődtem! É-én sem tudom miért nem löktem el magamtól. Amúgy sem vagyok egy erőszakos típus. 

- Azt tudom. Pont ezért mászik rád mindenki. 

- Szóval, szeretnél megcsókolni? – Nem igazán mertem ránézni, csak félve pislogtam fel rá. Épp elkaptam, ahogy megnyalja az ajkát, és a szemében is felcsillan a vágy az iránt, hogy ajkaival az enyémet érintse.

- Hogyne szeretnélek már. De megmondtam neked, én addig nem érek hozzád, ameddig nem te kéred.

- És ha nem kérem, csak megteszem? – Beharaptam az ajkam.

- Nem foglak ellökni, abban biztos lehetsz.

Beletúrt a hajamba, és nem tehettem róla, de amúgy is nagyon helyes, általában kedves velem, így picit megremegtem alatta. Arcommal közeledni kezdtem felé, végül csak célba értem, és finoman megcsókoltam. Nem akartam elkapkodni, vagy rámenősnek lenni, így csak finoman csókoltam őt, és hála égnek ő sem siettette a dolgot. Nem volt erőszakos, sem követelőző, bár azt akarva-akaratlanul is éreztem, hogy mennyire élvezte a csókunkat, ugyanis merevedő férfiassága a hasamnak nyomódott. Belenyögtem a csókba, de nem akartam ennél tovább menni, így is megcsaltam már a párom. 

- Máskor ne tedd ezt, mert nem fogom bírni visszafogni magam. - Vigyorgott rám, és még nyomott egy puszit a homlokomra.

- Ne haragudj. N-nem szeretnék tovább bezárva élni itt.

- Akkor mi lenne, ha holnap elvinnélek bevásárolni? Úgy sincsen nagyon ruhád.

- Tényleg? Elvinnél?

- Csak máskor ne igyál ennyit. Mintha egy alkoholos üveget csókoltam volna. – Vigyorogva fogott rá a kezemre, és vissza kivezetett a kertbe. A megvert Sehunt azonban sehol nem láttam, bár van egy olyan sejtésem, hogy hazament, vagy éppen haza vitték. Végezetül elég jó kis partyt hozott össze ez az óriás itt mellettem. A végén fáradtan bújtam be az ágyamba, ám nem voltam egyedül. Chanyeol követett, befeküdt mellém, és el sem engedett.

- Voltál már szerelmes? – Odafordultam hozzá, kíváncsi voltam néhány dologra vele kapcsolatban.

- Sosem engedtem meg magamnak, hogy ilyen hülyeségek megtörténjenek velem. Nem szerelmet keresek, csak időszakos szexpartnereket.

- Akkor… Mi történt az előző fiúkkal?

- Mondtam neked… Hazamentek a saját városukba, és élik tovább életüket.

- Egyikükbe se szerettél bele?

- Egyikükbe se. Hülye lennék. Szeretem a szabadságot, szeretem, hogy senkinek nem tartozom felelősséggel.

- Biztos neked is lesz egy olyan valaki majd, akibe bele fogsz szeretni. És hidd el nekem, örülni fogsz neki.

- Biztos, hogy sosem lesz olyanom. Nem vagyok egy hűséges típus. Az előzőek mellett is tartottam szeretőket. Főleg, amíg beleszoknak, hogy itt vannak.

- Akkor mellettem is tartasz?

- Ebben a tekintetben különleges vagy. Nem volt időm szeretőt fogadni, mert nagyon sok a dolgom mostanában. Nem is látogattalak annyit, mint kellett volna, vagy szerettem volna.

- Remélem nem is lesz. Félek a betegségektől.

- Senki nem mondta neked bébi, hogy szexelned is kell velem, bár én örülnék neki, és te sem lennél frusztrált. Különben meg, nem kapnál el nemi betegségeket, mert mindig, minden körülmények között védekezek. De most már aludjál. Eléggé részegre ittad magad.

Magához húzott, és betakargatta magunkat. Kicsit nyugodtabb voltam, néha nagyon félelmetes itt egyedül aludnom, furcsa zajok vannak, de így nem lesz olyan borzasztó. A testemben furcsa érzések keringenek, nem tudom hova tenni őket, de nem is szeretnék jelenleg ezzel foglalkozni. Most csak aludni akarok, nagyon fáradtnak érzem magam már. 

Rabod vagyok - harmadik fejezet

Pár nappal később egészen kezdtem megszokni a helyzetet, amibe kerültem, ami persze nem jelentett egyet azzal, hogy el is fogadtam. Magamban még mindig azon töprengtem, hogy hogyan is tudnék elmenekülni innen, de tekintve, hogy szó szerint rabként vagyok itt tartva, nem sok használható jutott eszembe. Jelen helyzetben már annak is örültem volna, ha néha napján kimehetek egy picit a friss levegőre, de semmi. Teljesen korlátozva voltam a szabadságomban.

Az, hogy ennyit voltam egyedül elég időt hagyott nekem a gondolkodásra, de én csak is imádott Jonginomra tudtam gondolni, hogy mi lehet vele. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle, annyira hirtelen történt ez az egész. Utáltam ezt az egészet, tehetetlennek és szerencsétlennek éreztem magam.

Az ajtó hangos dörömböléssel nyílt ki, és megjelent fogva tartóm az ebédemmel. Még, ha nem is vagyok éhes, jobban járok, ha eszek egy keveset, mert nem szeretnék úgy járni mint első két nap.

- Chanyeol... – félve pillogtam rá. Sosem tudom kiszámítani éppen milyen kedvében van, és nem szeretném magamra haragítani.

- Mondd cicám. – A hideg rázott ezektől a hülye becenevektől, de ezt sem merem szóvá tenni már.

- Szeretnék egy kicsit kimenni innen. Kezdem magam depressziósnak érezni a folytonos bezártságtól. Kérlek. – Láttam rajta, hogy gondolkodóba esett, talán elérhetek nála valamit. Nagyon szerettem volna, mert kezdek idegösszeroppanást kapni.

- Tudod mit? Megbízom benned, lásd milyen jó szívem van. Ma este kertipartyt tartok, megengedem, hogy el gyere te is. De csak visszafogottan, nem szeretném, ha megint engedetlen lennél, mert tudod, nekem sem esik ám jól, ha bántanom kell téged. Ne aggódj semmin, hozatok neked megfelelő öltözéket, aztán jövök érted este.

- Kertiparty? Kik lesznek mégis ott? – Összeráncoltam a szemöldököm, nem szerettem volna holmi gyilkosok és bűnözők társaságában tengni-lengni.

- Ügyfelek, munkatársak, barátok, rokonok. Ne aggódj, senki olyan, aki csak egy ujjal is hozzád érhetne.

- Eszembe sem jutott ilyen.

- Eszel te rendesen? – Felemelte a pólót rajtam, én pedig teljesen megalázva éreztem magam. Minek nézeget ez engem? Hirtelen kaptam a póló után és visszarángattam magamra.

- Eszek! És ne kukkoljál.

- Ó édesem, foglak én még ennél kevesebb ruhában is látni egyszer. – Megnyalta ajkait, mire nekem is nyelnem kellett egy nagyot, bár van egy sejtésem, hogy nekem teljesen más okból, mint neki.

Egész életemben úgy terveztem, hogy Jonginnal fogom leélni a hátralévő időm, ő lesz nekem az első, és az utolsó is, nem véletlen adtam neki oda magam. Amióta az eszemet tudom jóban vagyunk, kiskorunk óta ismerjük egymást. Először csak a szüleink voltak jóban, majd óvodás korunkban mi is elkezdtünk barátkozni egymással. Boldog voltam, hiszen megtaláltam egy igaz barátot a személyében, még az iskolát is úgy választottuk, hogy ne kelljen elszakadnunk egymástól. Ő lett a legjobb barátom, soha nem hagyott engem cserben, mindig ott volt nekem, ha kellett, és természetesen fordítva is.

 Aztán az egyik középiskolai bulin nagyon összevesztünk. Akkoriban nagyon tetszett nekem egy srác, aki egészen a buli napjáig azt sem tudta, hogy létezem, ott azonban mégis felfigyelt rám. Beszélgettünk, táncoltunk, végül pedig lekapott. Az volt életem első csókja, és nem így képzeltem el. Nem is értettem az emberek mit szeretnek benne annyira, mert én egyáltalán nem voltam elájulva tőle, sőt. A srác egyre erőszakosabb lett, durván csókolt, kezét a fenekemre helyezte, hiába toltam el onnan. Erőszakosan nekinyomott a falnak, nem hagyva nekem semmi menekülő utat, és hiába is kiáltoztam volna segítségért, úgy sem hallotta volna senki sem, hiszen a zene nagyon hangosan szólt. Végszóra azonban Jongin megérkezett, és lerángatta rólam azt az állatot, hogy aztán karon ragadva engem kitessékeljen a levegőre. Tisztán emlékszem minden egyes szavára, hogy hogy lehettem ennyire hülye, mégis miket képzeltem, mikor mindenki tudja, hogy Ryuho csak a szexre hajt, semmi másra. Elszégyelltem magam, belesajdult a szívem is, ahogy Jonginra néztem, és láttam a szemében a fájdalmat és a csalódást. Veszekedtünk, ordibáltunk egymással, végül legnagyobb meglepetésemre magához húzott, és megcsókolt. Teljesen máshogy csinálta, mint Ryuho, teljesen más érzés volt nekem is, és ebben a pillanatban megértettem miért szeretik annyira az emberek. Szerencsére meg tudtuk beszélni utána, azóta pedig semmi és senki nem tudott minket szétválasztani egymástól. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy szerelmes vagyok belé, és senki mást nem akarok csak is őt.

Nagyot sóhajtva láttam neki ebédemnek, és a napok során azzal is megbarátkoztam, hogy Chanyeol néha itt marad, és végignézi, ahogy eszek.

- Mégis min töröd azt a szép kis buksid?

- Mindegy min gondolkodom, téged úgy sem érdekel.

- Ne legyél ilyen kegyetlen – biggyesztette le ajkait. Kezd az őrületbe kergetni. Hol aranyos és kedves, törődő, hol pedig egy pszichopata állat. Teljesen összezavar, mintha legalább bipoláris zavarban szenvedne. – Tudhatnád, hogy minden érdekel, ami veled kapcsolatos.

- Tényleg tudni akarod? A barátomon gondolkodtam, hogy mi lehet vele, és nosztalgiáztam magamban, hiányzik. Hiányzik az ölelése, a csókjai, a mosolya. – Láttam, hogy megfeszült, szemeiből dühöt és csalódottságot tudtam csak kiolvasni.

- Nem megmondtam neked, hogy ne emlegesd azt a férget? – Hatalmas erővel csapott az ágy melletti kis asztalra, ám engem ez nagyon megijesztett, reszkettem, nem tudtam mi fog most következni. Az pedig külön fájt, hogy ilyen szavakkal illeti a páromat.

- De te kérdezted! – Kibuggyant az első könnycsepp a szememből, amit lassan követett a többi is. – Ha tényleg annyira imádsz, akkor engedj haza innen.

- Otthon vagy. Szokj hozzá. – Hangja rideg és érzelemmentes volt, nem tudtam hova tenni.

- Ha otthon lennék, meglenne a szabadságom. Kérlek, hadd menjek haza.

- Szabadság kell?! Akkor mondjuk talán ne üsd bele a csinos kis pofid olyanba, amihez semmi, de semmi közöd nincs! Tudod mi ment utána? ’Hogy lehet ilyen neveletlen egy szerető?’ ’Nem tudod kordában tartani a kis ribancot?’ ’Nem ezt szoktuk meg tőled, Chanyeol!’ Mindenki, ismétlem mindenki a seggedről beszélt utána, mert természetesen olyan bénán estél, hogy mindenki látta. Van fogalmad róla mennyire féltékeny voltam, és legszívesebben mindet megöltem volna helyben? – Nem kiabált, hangja túl nyugodt volt, amitől csak még jobban féltem.

- B-bocsánat. Nem tudom hányszor kértem már bocsánatot. – Szidását hallgatva sós cseppjeim csak még jobban folyni kezdtek, így teljesen fátyolos szemekkel láttam csak, ahogy a füles mozdul, és karomat elkapva húzott az ölébe. Kezeit félgömbjeimre helyezte, végül belemarkolt.

- Ez itt csak is hozzám tartozik. – Mancsait átvezette a combomra, amik teljesen csupaszak voltak. – Megértetted? – A hirtelen jött csípő érzésre megugrottam egy picit, ahogy tenyerei találkoztak meztelen testrészemmel. Nem mertem megszólalni, csak bólogattam. – Nem hallottam!

- I-igen, meg. – Ajkaim remegtek, végezetül pedig arca meglágyult, óvón ölelt át, és nyugtatóan simogatta a hátam.

- Ha tudnád memnyire fel tudsz izgatni. – Hangja rekedtes volt, forró leheletét éreztem a bőrömön, ujjai pedig gerincem mentén szánkáztak fel-le. Éreztem merevedő férfiasságát is, emiatt pedig pír szökött az arcomra. – Legszívesebben most belebasználak a matracba és nem kímélnélek. De megvárom, ameddig majd könyörögsz érte.

Meg akartam szólalni, hogy arra várhat, de egy hang sem jött ki a torkomon. Mi több, ki akartam mászni az öléből, de nem mertem megmozdulni, féltem szinte mindentől. Kiszámíthatatlan volt, sosem tudtam éppen min jár az esze, de talán jobb is volt ez így. Nem tudom min gondolkodhat egy gyilkos, de van egy sejtésem, hogy már csak a gondolataitól is rettegnék.

- Miért vagy benne olyan biztos, hogy könyörögnék neked bármikor is érte? Tudod én nem szexelek össze vissza, csak olyannal, akit szeretek! – Dühösen töröltem le a könnycseppjeim ökölbe szorított kezeimmel. Annyira mérges voltam rá, hogy az elképzelhetetlen.

- Ugyan bébi, figyeld meg, így lesz. Minden kis ribanc ilyen. Eleinte csak kéretik magukat, de aztán mikor rájönnek, hogy innen nem menekülnek, mindig beadják a derekuk. Ugyan ez lesz veled is.

- M-mi van most a többiekkel? – Félve kérdeztem meg, bár volt egy sejtésem, hogy mégis mi történhetett velük.

- Ó, mi van velük? – Ércesen kacagott fel. – Némelyikük nem bírta a kiképzést. A többi jó pénz fejében befogja a száját és éli a kis életét. Az, hogy milyen indokot találnak ki otthon már nem az én saram. De egyik sem mer pofázni, tudják, hogy bárhol rájuk találok.

- Te őrült vagy, remélem tudod. – Hitetlenkedve ráztam a fejem, az agyam igyekezett felfogni mégis miket mondott nekem az előbb.

- Aww, köszönöm a bókot. Igazán. – Vigyora kiszélesedett. Végre valahára kikecmergett alólam, felállt az ágyról, és az ajtóhoz sétált. – Készülj, hozatok neked ruhát estére. – Ezzel a mondattal hagyott engem hátra a szobában.